Félnapos túra: Sintra
Félnapos túránk keretében ellátogatunk Sintrába, amely mikroklímája és természeti szépsége miatt évszázadokon keresztül a portugál királyi család nyaraló helyeként szolgált és jelentős történelmi hátterének, épületeinek köszönhetően az UNESCO világörökség listájára került.
Lisszabonból helyközi vasúttal utazunk (45perc) Sintrába. Már a pályaudvaron kellemes meglepetésben lesz részünk a színes, festett csempe láttán. Első megállónk a Mánuel király stílusú Városháza, amely az „aranykorszak” szimbólumaival díszeleg szemünk előtt. Ahhoz, hogy jól induljon a napunk, az egyik legrégebbi (1756) kávézóban megkóstoljuk (opcionális*) Sintra tipikus süteményeit a Queijadas de Sintra és Travesseiro de Sintra-t.
Ezt követően végigsétálunk a kortárs szobrokkal díszített sétálóutcán, csodálva a város egyedi hangulatát. A belvárosban a Nemzeti Palotát (Palácio Nacional de Sintra), valamint annak terét és kilátóját vesszük figyelembe (belépő opcionális*). Nem messze a palotától egy meglepetéssel szolgálok, ahol szintén alkalmunk adódik a pihenésre. Sintra apró szuvenír boltjai vásárlásra csábítanak, miközben ezen áruk szimbólumairól mesélek majd.
Sintra
Pályaudvar-Belváros
Időtartam:4,5 óra (HÉV-vel/úttal együtt)
Közlekedés: gyalogos
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal személyre szabott ajánlatunkért:
magyarutaskisero@gmail.com
+351 969479453
Egész napos túra: Sintra–Cabo da Roca-Cascais
Egész napos túránk keretében ellátogatunk Sintrába, amely mikroklímája és természeti szépsége miatt évszázadokon keresztül a portugál királyi család nyaraló helyeként szolgált és jelentős történelmi hátterének, épületeinek köszönhetően az UNESCO világörökség listájára került.
Lisszabonból autóval vagy kisbusszal utazunk (45perc) Sintrába. Első állomásunk a 19.századi Pena Palota. Az élénk színekben pompázó palota a sintrai hegytetőre épült. Ezt a palotát az új szabályok szerint csak kisbusszal látogathatjuk meg. Abban az esetben ha személygépkocsival folytatnánk az utunkat ,a Quinta da Regaleira rejtélyes és szabadkőműves jelekkel teli birtok látogatását ajánlom. Teszünk egy sétát Sintra belvárosában is ahol a település hagyományos süteményeit a Queijadas de Sintra és Travesseiro de Sintra-t megkóstolhatjuk egy kávé erejéig.
Ezen a napon 1 palota látogatását ajánljuk.
Következő állomásunk a Cabo da Roca (Szikla-fok), amely a kontinentális Európa legnyugatibb pontja. A portugálok nemzeti költője, Luís de Camões így írt e helyről az Os Lusíadas VIII. énekében: „Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik” (Onde a Terra se acaba e o mar começa).
Cascais, az egykori halászfalu a 19. század végétől a portugál királyi család üdülőhelyeként szolgált, a szomszédos Estoril városkával egyetemben, ahol Európa legnagyobb kaszinója található.
Sétánk során ellátogatunk egy hangulatos kis öbölbe, ahol akár kagylókat is gyűjthetünk. Végig andalgunk a hullámos macskaköves sétálóutcán, ahol szuvenír boltok és éttermek tömege kínálkozik. A reggeli fogás után az Atlanti óceánon pihennek meg a halászhajók. Hálók és csapdák kéznyújtásnyira húzódnak sétánk során a parton…biztos akad időnk,hogy egy-két óceánparti látogatást is tegyünk.
Sintra Belváros-Cabo da Roca-óceánpart*
Időtartam: 8 óra
Közlekedés: autó /max.3 fővel
7 személyes autó/max.6 fő
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal személyre szabott ajánlatunkért:
magyarutaskisero@gmail.com
+351 969479453
Egész napos túra: Sintra-Pena palota-Quinta da Regaleira-Monserrate palota
Egész napos túránk keretében ellátogatunk Sintrába,mely mikroklímája és természeti szépsége miatt évszázadokon keresztül a portugál királyi család nyaralóhelyeként szolgált, és jelentős történelmi hátterének,épületeinek köszönhetően az UNESCO világörökség listájára is felkerült.
Lisszabonból autóval vagy kisbusszal utazunk (45perc) Sintrába. Első állomásunk a 19.századi Pena Palota. Az élénk színekben pompázó palota a sintrai hegytetőre épült. Ezt a palotát az új szabályok szerint,csak kisbusszal látogathatjuk meg.Amennyiben autóval utazunk, egy 15 perces sétát teszünk meg a palotáig, a vadregényes sintrai hegységben. Sintra belvárosában is körbenézünk, ahol a település hagyományos süteményeit a Queijadas de Sintra-t és Travesseiro de Sintra-t megkóstolhatjuk,maradunk egy kávé erejéig és akár ebédelhetünk is.
Következő állomásunk az Quinta da Regaleira,egy rejtélyes és szabadkőműves jelekkel teli birtok.Parkja egy kis botanikus kert.Felfedezzük a Beavatás kútját is.Kiváncsivá tettelek,mi is ez?
Utolsó álllomásunk a Monserrate palota.Még Lord Bayron is megemlítette ezt a csodálatos helyet,Childe Harold zarándokútja című könyvében.Mudéjár,eklektikus és orientális stílusa magával ragadó,garantálom!
Sintra Belváros-Pena palota-Quinta da Regaleira-Monserrate palota
Időtartam: 8 óra
Közlekedés: autó /max.3 fővel
7 személyes autó/max.6 fő
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal személyre szabott ajánlatunkért:
magyarutaskisero@gmail.com
+351 969479453
Egész napos túra: Cabo da Roca + 4 part: Praia da Ursa-Praia da Adraga-Praia das Azenhas do Mar-Praia do Magoito
Egész napos túránk keretében a Cabo da Rocát és a környék legszebb négy partját járjuk be.
Lisszabonból autóval utazunk a Cabo da Roca-hoz (Szikla-fok), amely a kontinentális Európa legnyugatibb pontja. A portugálok nemzeti költője, Luís de Camões így írt e helyről az Os Lusíadas VIII. Énekében: “Ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik.”(Onde a Terra se acaba e o mar começa.)
Ezek után egy kétórás túrára invitálom az egyik leghíresebb portugál partra, Praia da Ursa. Dombbal védett partról van szó, ahová ajánlatos túracipőt húzni. A partra a lejutás közép-haladó túrázóknak ajánlott, ha nem e kategóriába tartozik, B opcióként javasolunk egy könnyebben megközelíthető partot.
Rövid utazást követően a Praia da Adraga egy sziklaablakkal tárul elénk. Bármilyen évszakban csodás látványt nyújt.
A Praia das Azenhas do Mar megnevezés jelentése a “Tenger szárnyainak partja”, mely igen találó. Mesterséges partján akár egy kávé erejéig reklámfilmekben érzehetjük magunkat, ahogy a parton ülünk egy nyugágyban és figyeljük az óceánt.
Végül, de nem utolsó sorban a Praia do Magoito-n kagylókat is meg próbálunk gyűjteni, és elkészíteni a családi album legemlékezetesebb képeit az apró szemcsés sárga színű homokos parton.
Cabo da Roca + 4 part
Időtartam: 8 óra
Közlekedés: autó
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal személyre szabott ajánlatunkért:
magyarutaskisero@gmail.com
+351 969479453